Skip to content Skip to footer

Augusztusban rajtol az idei szigetközi családi kenutábor!

A telki egyházközségből mintegy 80-an augusztus 24-én sokadik (11-edik) alkalommal utazunk a Szigetközbe, hogy kicsik és nagyok együtt töltsünk négy napot „szárazon és vízen”.

Ennek a néhány napnak a sikerét sosem a résztvevők számának és a megtett kilométereknek a szorzata mutatta meg. Sokkal inkább a türelmes meghallgatások percei, a De jó, hogy itt vagy! felkiáltásai, vagy a Nem baj, megvárunk!biztatásai. A „milyen időnk lesz idén?” kérdés mellé ilyenkor sorakoznak továbbiak is, amelyek túlmutatnak önmagukon: „Befér-e mindenki a hajóba?” „Sikerül-e egy irányba evezni?” „Tudunk-e árral szemben haladni?”

A tábori lét, a sátrazás, a reggeli torna vagy a bográcsban főzött vacsora nem az otthoni kényelmet idézik, mégis mindig megfogalmazódik, hogy együtt jobb, mint egyedül. Együtt nagyobb öröm felfedezni a teremtő Isten keze nyomát a vadregényes szigetközi növény- és állatvilágban éppen úgy, mint felismerni az Úr jelenlétét a másikban.

A tábortüzek, közös imák, étkezések, evezések, csobbanások közben megfogalmazódnak az élet nagy kérdései: minek van több értelme, egyedül küzdeni az árral szemben, vagy elfogadni a többiek ritmusát és együtt célba érni?