A nagyszülők és idősek hatodik világnapja alkalmából gondolatébresztő idézetek következnek a néhai Ferenc pápa 2022-ben elhangzott elmélkedéséből – nemcsak idősek számára.
“A nemzedékek közötti szövetség a mi elveszett ajándékunk”
“Van-e barátság a különböző életkorok között?”
“Csak a fiatalság tartalmazza az élet teljes értelmét?”
“A fiataloknak beszélgetniük kell az idősekkel, az időseknek pedig a fiatalokkal!”
“A társadalom kultúrájában az idősek olyanok, mint a fa gyökerei.”
Az öregkor értelméről és értékéről Isten igéjében keresünk ihletet. Néhány évtized óta ez az életkor egy valóságos „új népről”, az idősekről szól. Sosem voltunk még ilyen sokan, mint most, és sosem volt ilyen nagy a veszélye annak, hogy eldobnak bennünket. Az időseket gyakran „tehernek” tekintik.
Az öregség az egyik legsürgetőbb probléma, amellyel az emberi családnak szembe kell néznie a mai korban. Tegyük fel a kérdést: van-e barátság, van-e szövetség a különböző életkorok között, vagy az elkülönülés és a leselejtezés uralkodik?
Mindannyian olyan jelenben élünk, ahol gyermekek, fiatalok, felnőttek és idősek élnek egymás mellett. De az arányok megváltoztak: a hosszú élet tömegessé vált, és a világ sok táján a gyermekkor kis adagokban oszlik el. Ez az egyensúlyhiány számos következménnyel jár. Az uralkodó kultúra egyedüli modellje a fiatal felnőtt, vagyis az az egyén, aki önmagát teremti meg, és mindig fiatal marad.
De vajon csak a fiatalság tartalmazza az élet teljes értelmét, az öregség pedig az élet kiüresedése, az élet elvesztése? A fiatalságnak az emberi eszmény megvalósítására méltó egyetlen életkorként való felmagasztalása, párosulva az öregség megvetésével, melyet gyengeségnek, hanyatlásnak vagy fogyatékosságnak tekintenek, a huszadik század önkényuralmainak uralkodó ikonja volt. Ezt már elfelejtettük?
Fel kell tennünk a kérdést: vajon megfelelően közelítjük-e meg gondolkodásunkkal és szeretetünkkel az öregkor spirituális értékét és közösségi fontosságát.
A nemzedékek közötti szövetség, mely visszaadja az embernek az élet minden korszakát, a mi elveszett ajándékunk, amelyet vissza kell szereznünk. Újra rá kell találnunk, ebben a leselejtező és termelékenységközpontú kultúrában.
Isten igéjéből sokat tanulhatunk erről a szövetségről. Joel próféta így jövendöl: „Véneitek álmokat álmodnak, ifjaitok meg látomásokat látnak” (Joel 3,1). Ezt a következőképpen lehet értelmezni: amikor az idősek ellenállnak a Léleknek, és a múltba temetik álmaikat, a fiatalok már nem láthatják világosan, mit kell tenniük a jövő érdekében. Amikor viszont az idősek közlik álmaikat, a fiatalok világosan látják, mit kell tenniük.
Ahogyan Joel próféciájában is hallottuk: nemcsak az a fontos, hogy az idősek elfoglalják a megélt történelemmel szerzett bölcsességük helyét a társadalomban, hanem az is, hogy legyen beszélgetés, hogy beszélgessenek a fiatalokkal.
A fiataloknak beszélgetniük kell az idősekkel, az időseknek pedig a fiatalokkal! És ez a híd lesz a bölcsesség átadása az emberiségben. Kívánom, hogy ezek az elmélkedések mindannyiunk számára hasznosak legyenek, hogy mi is meg tudjuk valósítani azt, amit Joel próféta mondott, hogy tudniillik a fiatalok és idősek közötti párbeszédben az idősek átadhassák álmaikat, a fiatalok pedig befogadhassák és továbbvihessék azokat.
Ne felejtsük el, hogy mind a család, mind a társadalom kultúrájában az idősek olyanok, mint a fa gyökerei: ott, náluk van az egész történelem, a fiatalok pedig olyanok, mint a virágok és a gyümölcsök. Ha a gyökerektől nem érkezik a nedv, ha nem érkeznek az éltető „cseppek” – mondjuk így –, akkor a fa sosem virágzik ki.
Forrás: Vatican News, Magyar Kurír
