Skip to content Skip to footer

Idén júniusban a telkiek számára is jól ismert pappal gyarapodott a Székesfehérvári Egyházmegye.

Szlama Ákos mosolygós, kedves személyiségét sokan megismerhettük Telkiben, hiszen – bár nem itt lakik – néhány éve elkezdett vasárnaponként feltűnni a telki szentmisén. A fiatalok közül többen részt vettek az Ákos által tartott adventi online lelkigyakorlaton, vagy a mise után szervezett játékokon.

Bár minden alkalommal Budapestről érkezett, lassan úgy éreztük, közösségünk részévé vált ő is. Ákos a Központi Papnevelő Intézet növendékeként annak a programnak volt részese, amelynek keretében vasárnaponként ellátogattak környékbeli templomokba, hogy Száraz László spirituális atya vezetésével részt vegyenek a helyi közösségek vasárnapi ünneplésében. Reméljük, hogy Ákos Telkiből örömteli, gazdagító közösségi élményeket vitt magával.

Kedves Ákos atya, papi szolgálatodra Isten áldását kérjük!

https://index.hu/belfold/2023/08/20/fabry-kornel-fabry-sandor-romai-katolikus-egyhaz-esztergom-budapesti-foegyhazmegye-segedpuspok-ferenc-papa-kaposfured/